Örökké...

Örökké elbűvöl, ahogyan
viharok utáni tiszta
égkék szemeid fürkésznek,
ahogyan magadhoz ölelve
suttogod ahogyan
fontos vagyok neked,
s napfényes nyugalmad
árad szét szívemben
megvédve mindentől…

Elbűvöl hangod úgy,
ahogy senki sem hallja,
csak a mi titkunk a fény,
boldogságom örök
szívem határtalanul,
életem végtelennek érzem,
mikor égszínkék
szerelmed az enyém.

S örökre féltem,
örökre óvom
szívemben.

Öröm

Most nem nyom az űr,
most reményem szélén
boldog arcom ücsörög,
s hagyom, lágyságával

öleljen az öröm,

érezve minden
magamra festett
pillantásodat,

melyben engem szeretsz.

Nem látok túl arcodon,

nem érzek fájdalmat,

míg szorosan ölelsz...
de amíg dobban
mellkasomban a szív,
érzem, hogy szeretlek.

Végtelenül...

Eléd állok,
kezeid kezemben,
nekem adott
szótlan szavaid
olvasom
csillogó szemedből,
majd lágyan ölellek át.

Ajkamon egyetlen szó csüng,

mit ésszel nem hiszel már,

csak szíved érzi.

Kéretlen érzéseimmel

szorítlak magamhoz,

s nem merlek elengedni:

Szeretlek,

őszintén, s végtelenül!