Nélküled...

Hány nap fut
s szemed nem vet mosolyt,
ajkad nem mesél nekem.

Szerelmed szomjazom.

Ne fossz meg Magadtól,

nem kell a Nélküled!

Úgy nem kell már

semmisem.

Újra

Újra beálltam hát a körbe
A lábam még remeg, de a kezem ökölbe
Szorítom, mintha lenne
Nekem is okom még a küzdelemre

Felemelem most az arcom
A tollamat, mintha a kardom
Lenne, úgy mártom a vérbe
Csak ne ez legyen a vége

Megváltozott minden az éjjel
A legfontosabbat nem mondtam még el
Mindenem odaadom érte
Csak addig még ne legyen vége

Amikor majd rám talál
És így szólít meg a Halál
"Szedd össze pár emléked,
eljöttem végre érted!"

és ott állok majd behunyt szemmel
mint aki már szólni nem mer
hogy el sem köszönhettem tőled
hogy elpazaroltam minden időmet

csak ne így legyen a vége
megteszek mindent érte
egyszer majd te is megérted
hogy mennyire szeretlek téged

                                 /PUF/

Merengés

Nyugtalan üresség
dereng a tegnap éjszakából,
szívem téged vágy,
hogy beszédes mosolyod
ragyogjon körbe,
s mikor sóhajom
egy percre
megnyugodni látszik,
valami szürke von magához,
s már elengeded kezem…

Ma nem lökdös a szél,
csak könnyedén lenget…
könyörületes,
míg testem a zöld mező
füvére hull…

Enyhít fájdalmamon,
hogy mosolyod láttam
a fényben…
elveszettnek hitt részem,
így végre megkerült.

Forró szívem szeret,
Veled ég a tűz,
csak veled.

Nélküled
kihunyni látszom én is…

Lesz-e...

Lesz-e még az idő,
mikor álmaimon túl
kezembe foghatom arcod,
s öleléseddel érezhetem
benned ébredő nyugalmam…

Jössz-e még elém,
hogy könnyeim között
szemedbe nézzek,
s érezzem,
minden szép veled –
engeded az érzést:
minden örökre
egyben a szívemben veled!

2011. június 16.