Viharral
vívott
szelíd
tavaszban
álmodom.
Bűntelen
gyönyörben
fénylő
szemeid
gondolom.
Örökre
őrzött
mosolyok
közt
a
kérdést keresem.
Vajon
engedsz-e
közel,
míg benned a
választ
meglelem?
Ölelsz
erősen,
de mikor
engedsz,
hogy
támaszod legyek?
Őszintén
nevetve,
de őszinte
sírásban
Én is veled
remegek.
A
fiók mélyének írom,
s
most ezen már nem
gyötröm
magam.
Várlak,
érezlek,
szeretlek
szelíden,
csodállak
boldogan.
