Csöndbe burkolózott

hallgatásom kérded.

Szememből olvasnál,

a választ mégsem érted.

Elkeseredtem látod,

oly egyedül lettem,

magamat keresem – újra –

kétségbeesetten.

S boldogság ragyog

a másik pillanatban.

Önfeledt ölelés,

mégis én maradtam.

Újra nézel  engem,

figyelsz, nem tudsz szólni.

Újra és újra próbálsz

magamtól megóvni.

2013. szeptember 3.

1 éve…

Langyos éjszakák ölén,

csipkefelhők áldása alatt

születtünk meg újra: te és én.

akkor éreztem, s hittem, hogy

szívtől szívig igazán

mindened enyém.

Esti imádságunk

kettőnket szentelt,

egymásnak fogadtunk örök életet.

Valami nagyon mély gyönyörűségben

álmodtunk, arcunkra borítva

szerelemből szőtt éji lepleket.

Neked szedtem mosolyt a fákról,

rád ragyogtam reggel

a legszebb álmokat,

halk sóhajomra édes csókot küldtél

s lopva ölelted át

meztelen vállamat.

Tudtam magamban akkor,

egyszer rózsabokrok

ágán csüngve arra kérlek:

őrizd szívem már mindig,

s ahol megkeresel engem,

ott én megtalállak téged.

2013. augusztus 30.

Szabó Lőrinc
(1900-1957)

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.