Olykor mozdulatlanságomban lelsz örömet,
máskor táncom lejtése nevettet…
Próbálom érteni szavaid,
de mintha más nyelven szólnál,
csak betűket látok,
s némán követem arcod vonalát.
Most öledbe hajtanám fejem,
s kérnélek, légy támaszom,
vigyázz rám, míg megpihenek,
s újult erővel folytatom utam.
De elcsuklik hangom,
mikor kérésre fordul ajkam:
hogy kérhetnék tőled,
mikor már adni sem merek?
Magamban őrzöm a perceket,
mikor ölellek, csókollak szemeim mögött,
s ha vágyod majd, ami én vagyok neked,
a megőrzött kincseket mind visszaadom.
2012. január 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése