Párnámon lomhán álmodik az éjjel,
csak hiányod ringat álom helyett.
Magamban képzellek magam elé,
s emlékképeddel hajtok álomra fejet.
Csillogó szemed igéz sötétben,
s annyi minden van, mit mondanék,
de csak némán csodálom arcod,
s ajkamról boldog sóhaj száll feléd.
Nem tudom meddig fekszem így némán,
talán az élet is kevés, hogy megtanuljalak,
s mézédes csókjaiddal, Kedvesem,
ma éjjel is téged álmodjalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése