Kortalan szenvedéllyel,

s időtlen nyugalommal

hajtom válladra fejem,

míg csendben szállingózik a tél.

Most halhatatlan erőm,

s végtelenül érzek.

Sóhajom messze már,

hiszen boldogságom Te vagy.

Tudod, érted, kell-e,

szívem ősi szerelme?

A nélküled lét már nincsen,

s arcomon a mosoly Te vagy.

Hangod hallgatva merülök

az éjjel nyugodt mámorába,

talán csak álmom,

mi bolondul játszik velem.

2012.10.15