nem hiányoznak majd a felhők,
az ég kéke s a Nap melege,
azt mondtad, majd
nem érzek többé...
Azt ígérted,
nem fájnak a betűk a fában,
mely örök szerelmünk jele,
azt mondtad,
válladon örökre nyughat fejem.
Oly sokat képzeltem,
megannyi álmot,
fény csodákat,
nyári meleggel körbefonva,
míg jön a téli hűs idő.
Újra és újra
együtt merengünk,
elvágyódunk az emlékek után.
Majd újult erővel
összeölelkezünk,
s meghódítjuk
a tágas kék eget.
Oly sok minden vagy,
s annyi lehetnél,
s én annyi lehetnék neked.
Felkelő Napban az ébredés,
mosolyodban a cinkosság,
társad az utakon, támaszod bajban,
szerelmed a szerelemben.
Oly sok lehetnék...
ha engeded.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése